Balatonudvariban a jelenkori történeti temetőt az 1770-80-as években nyitották meg az ősi hadiút fölött a református és katolikus hívek számára. Máig őrzi eredeti kialakítását, a parcellák, a sírhelyek eredeti kiosztását. A temető az 1800-as évektől népesült be szív alakú sírkövekkel, melyeket a Kislődről és Városlődről Balatonudvariba elszármazott református magyarok kezdtek el állítani.
A Káli-medence miocén kori fehér mészkövéből faragott, szívet formázó kő csúcsa, „lába” a földben található, nem látszik. A sírkövek nagy részén már csak nehezen olvashatók a kőbe vésett feliratok. A településen ma is leggyakoribb nevek köszönnek vissza: Kerkápoly, Szilvási, Sörös, Hőbe. Némelyiken látszik, hogy a kőfaragásban, a helyesírásban is járatlan ember munkája lehet. Jelenleg 65 kézzel faragott sírkövet találunk a temetőben.
A kőfaragó személyek neve nem ismert. Eötvös Károly A balatoni utazás vége című művében egy helyi ezermesternek tulajdonítja a sírköveket, aki úgy vélte, hogy ez a forma illik az élőkhöz és a holtakhoz is. A helyi emberek Lipták Gábor Aranyhíd című kötetében leírt Kőszívek című mondájával azonosulnak, mely egy szerelmes ifjú pár történetét mondja el: a lány tragikus halála után a fiú emlékül, szeretete jeléül szív alakú sírkövet faragott. Attól kezdve faragtak szív alakú sírköveket Balatonudvariban. Az itt élők napjainkban a történeti temetővel szomszédos temetőben újra szív formájú sírköveket állíttatnak.

budvari.01

budvari.04