Skip to main content

Kulturális örökség

„Az Isten velünk vagyon” – Lőw Lipót pápai rabbi tábornok beszéde – 1848

Lőw Lipót 1846-ban került Pápára és a zsidó hitközség rabbijaként írta be nevét a város történelmébe. Részt vett a város és Veszprém megye közéletében s magyar nyelven hirdetett igét a zsinagógában.Ezernyolcszáznegyvennyolcban elsők között állt a nemzeti függetlenségért küzdő magyar haza szolgálatába. Számos alkalommal tartott lelkesítő beszédet a haza védelmére szerveződő nemzetőrség és honvédseregbe való belépés elősegítése érdekében.…

„Francsics Károly visszaemlékezései” mint kulturális örökség

Francsics Károly (Pápa, 1804. november 30. – Veszprém, 1880. július 4.) borbélylegény, majd borbélymester, aki 1827-től haláláig a megyeszékhelyen élt és 1846-tól naplót, majd naplói alapján visszaemlékezést írt. Hat vaskos kötetben örökítette meg saját életét, Veszprém hétköznapjait, a város, a megye és az ország reformkori, szabadságharc alatti és utáni történetét, a polgári átalakulás korának mindennapjait. Műve az egyik legkorábbi…
56zaszlo

1956-os balatonfüredi zászló

Eredeti, kivágott címerű 1956-os zászló. Piros rúdon lévő nemzeti színű, közepén az akkori balatonarácsi Mezőgazdasági Szakiskola Tangazdaság diákjai által bicskával kivágott, lyukas zászló. Hőbe Imre, az iskola akkor első évfolyamos tanulójának visszaemlékezése szerint 1956. október 26-án a diákok a forradalmi eseményeken a balatonarácsi iskolából indulva Tihany, Aszófő, Pécsely, Szőlős településeken vitték végig a zászlót. 1986-ban…
47.repulos

47. Pápa Harcászati Repülőezred

Az ezred jogelődje 1950-ben alakult meg Szentkirályszabadján, majd átképzés céljából Kecskemét, később Taszár és Sármellék repülőterekre települt át. 1958-ban ezreddé szerveződött és a 47. Vadászrepülő Ezred hadrendi elnevezést kapta. Véglegesen új helyőrségbe, Pápára 1961-ben került. Az ezred alaprendeltetése és feladata az Északnyugati irányból támadó légi célok megsemmisítése, a hadosztály oltalmazási körzetében elhelyezkedő objektumok…
himzesasztal

A Balaton-felvidéki és Bakony-vidéki hímzőkultúra

A hímzés valamilyen alapanyag (pl. vászon, szövet, bőr) díszítése tűbe fűzött fonallal, varrással. A varrás során a különféle öltésfajtákkal vezetett fonal adja a mintát az alapanyag felületén, a szálak, a hímzés szélének eldolgozása a munkadarab hátoldalán történik. Magyarországon a XVIII. században kezdett el terjedni a hímzés, amit elősegített, hogy Mária Terézia a kötelező tantárgyak közé sorolta a hímzés oktatását a főrendiek…

A Mondolat mint a magyar nyelvújítás egyik legfontosabb dokumentuma

A nemzetté ébredés korában, 1813-ban Veszprémben jelent meg a magyar nyelvújítási küzdelmek egyik legfontosabb dokumentuma, a Mondolat.E nyelvújítás meghatározó alakja Kazinczy Ferenc (1759–1831) az általa Széphalomnak nevezett településről – levelei révén – az egész országot lázba hozta. A nyelvújítás másik központja – Széphalom ellenében – Veszprém volt. Tudós és világlátott kanonokjai, valamint a hozzájuk kötődő, a megyében élő írók,…
nepmuveszek2

A Népművészet Mestereinek és a Népművészet Ifjú Mestereinek Veszprém Megyei szellemi és tárgyi alkotó tevékenysége

A díjakat a tárgyalkotó művészet (fafaragás, nemezelés, szövés, hímzés, csuhézás, bőrművesség, stb.), a népzene és a néptánc területén lehet elnyerni. A pályázatot az elméleti ismereteket is magas szinten tükröző dolgozat leadásával kell kiegészíteni. A dolgozat és a szakmai munka termékének (országosan elismert zsűri általi) elbírálását követően a díjat a mindenkori kulturális miniszter, államtitkár adja át. Az Ifjú Mesterek elismerése…

A Pápai Tanítóképző

A dunántúli református egyházkerület vezető egyházi és világi tagjai 1849-től igyekeztek Pápán az új idők követelményeinek megfelelő tanítóképzés gyökereit megteremteni. Az egyházkerület az 1886/87-es iskolai évtől önálló tanítóképzőt állított fel, azonban a nagy reményekkel indított intézet tevékenységét anyagi okok miatt 1890-ben megszüntették. Ezt követően a vallás- és közoktatási miniszternek a Veszprém vármegyei királyi…
balatonfured reform

A reformkor balatonfüredi hagyományainak és értékeinek megőrzése, ápolása

A Reformkori Hagyományőrzők Társasága 10 évvel ezelőtt azzal a céllal jött lére, hogy Balatonfüred gazdag reformkori emlékeit, értékeit felelevenítse, sajátos eszközeivel a város kulturális programjaiban, az óvodák – iskolák oktató-nevelő munkájában megjelenítse. Megalakulásuk első éveiben kosztümös bemutatkozásokat, felvonulásokat tartottak, bemutatva a reformkor viseletét, megidézve a reformkor hangulatát a nagyközönségnek.A Társaságon…
fresko3

A sümegi plébániatemplom Maulbertsch freskói

A sümegi plébániatemplomot Padányi Bíró Márton püspök építtette a korábbi Szent Katalin templom helyére a 18. században, 1759-ben szentelték fel. Szerény külseje ellenére a barokk festészet világhírű freskó együttesét rejti, amit a magyarok sixtusi kápolnájának is emlegetnek az ideérkező látogatók. A megnevezés nem túlzó, hiszen a festmény a teljes falfelületet beborítva, egy nagy történetben meséli el a Megváltás történetét a hozzá…

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában őrzött középkori oklevélgyűjteményei

A két veszprémi levéltárban kb. 2300 oklevél található, amelyek a középkorkutatás primer forrásai. Mivel a korabeli narratív és gazdasági dokumentumok száma csekély, és a királyi levéltár is megsemmisült a mohácsi csata után, ezért az ország más levéltáraiban, így a veszprémiekben fennmaradt oklevelekből nyerhető információ a korszakra vonatkozóan. Az oklevelek jelentősége szikárságuk mellett abban áll, hogy az előadott eseményekkel közel…
vp puspok palast

A veszprémi püspök királyné-koronázási joga mint szellemi örökség

A veszprémi püspökség a tíz „szentistváni” alapítású püspökség közül feltehetően a legkorábbi lehetett, 1001-ben már biztosan létezett. A veszprémi püspök koronázási joga Gizellának, Szent István király feleségének a veszprémi egyházhoz fűződő kapcsolatára vezethető vissza. A középkori források szerint ugyanis a bajor származású királyné alapította a veszprémi székesegyházat, és ott őrizték Gizella királyné koronáját. Károly Róbert…

A Veszprémi Püspöki (Érseki) Könyvtár kottatára és a kapcsolt dokumentumok

A Veszprémi Érsekség Könyvtárában található a székesegyház történelmi kottatára, amely Veszprém egyházi és világi zenei múltjának egyik legértékesebb tanúja. A kottatár közel 3000 zeneműnek a 18. század utolsó harmadában és a 19. században beszerzett kéziratos, illetve nyomtatott kottaanyagát valamint a kapcsolt dokumentumokat tartalmazza. 3 A székesegyházi kottatár részét képezi az UNESCO védnöksége alatt álló Nemzetközi Zenei…
banyasz

Ajka Városi Bányász Fúvószenekar

Az Ajkai Bányász Fúvószenekar Egyesület 1924-re keltezi az alapítását, amikor még Ajka-Csingervölgyi Zeneegylet név alatt megszületett a zenekar elődje. A környék ünnepein, búcsún szerepeltek, kegyeleti szertartásokon vettek részt. Majd 100 év, hogy Ajkán és környékén felcsendül a fúvósmuzsika, legyen az örömünnep, vagy temetési szertartás. Ma már sajnos senki sem él az egykori alapítók közül, bányászok is csak a Zenekar nevében él tovább,…
torokhaz01

Alsóörs Török-ház

Az alsóörsi Török-ház hazánk egyedülálló, késő gótikus kisnemesi udvarháza. Megjelenése célszerű praktikusságra vall, építészeti jegyei alapján valamikor a XV–XVI. század fordulóján építették, a ház ablakai, kapuja és az alatta húzódó pince bejárata egyaránt gótikus stílusú. A ház nem vármegyei, hanem országos jelentőségű épület, tagja az Épített Európai Értékek lajstromának és szerepel Magyarország 1000 csodája között. Napjainkban…
solyitemplom

Az 1000 éves sólyi templom

Sóly 1000 éves temploma jellegzetes Árpád-kori templom, ún. egyhajós, egyenes-záródású épület. Első írásos említése 1009-ből származik, arról az oklevélről, melyben első királyunk, Szent István Veszprém Püspökségének falvakat és várakat adományoz. Ez az oklevél első említése Veszprém, Fejér, Pest és Zala (Kolon) megyéknek, ily módon az 1000 éves vármegyerendszernek is. 2009-ben Sólyban ünnepelték fennállásukat az 1000 éves megyék, az…

Az Árpád-kori Magyarország tudományműhelye, a veszprémi székesegyházi iskola

Az Árpád-kor végére kialakultak azok az államhatalmi és egyházi struktúrák, amelyek lehetővé tették országunk gazdasági, kulturális fejlődését. Ezekben jelentős szerepe volt a katolikus papság működtette korabeli iskoláknak. Céljuk egy művelt klerikus réteg képzése volt, akikre a világi hatalom is igényt tartott.Ennek megvalósításában jelentős szerepe volt a székesegyházi/káptalani iskoláknak, közöttük kitüntetetten a veszpréminek, amely a…

Bakonyi cifraszűr

A szűr hosszú, egyszerű szabású kabátféle, felsőruha, amit a közrendűek, parasztemberek és pásztorok országszerte viseltek. Anyaga a szőrből vagy gyapjúból kapott durva posztó, amelyet szűrtakácsok, vagyis csapók készítettek, akik a gyapjúkelmét kallatással, ványolással – vízben való döngöléssel „csapásokkal” – vastag szűr- vagy gubaposztóvá dolgozták fel. A palotai csapók főként fekete és szürke szűranyagot, valamint szürke posztót…

Balaton Csillagvizsgáló

A Balaton Csillagvizsgáló tudományos és turisztikai látványosság, a szórakozás és kikapcsolódás mellett élményközpontú tanulást biztosít az érdeklődőknek. Kupolájából és tetőteraszáról is lehetőség nyílik az égbolt szépségeibe való betekintésre, szakember vezetésével éjszakai és nappali távcsöves bemutató is látható. A hatvanas években országosan fellendült a csillagászati ismeretterjesztő mozgalom, számos obszervatóriumot alapítottak…
csipke2

Balaton-felvidéki vert csipke

A történeti meghatározás szerint a csipke olyan áttört, lyukacsos anyag, amelynek textúrája adja egyúttal a díszítményt is. Bármilyen technikával készülhet, a fonalaknak szálanként, kézzel irányított, egymással sűrűbb és ritkább összefonódásából állnak. A csipkének egyedüli rendeltetése a díszítés. A vert csipke több szállal készül, sajátos eszközei a „verőpálca” és a „verőpárna”. A verőpárna általában henger alakú, ehhez erősítik a…

Balatonkenesei Tájház és a Tájház gyűjteménye

A Balaton-melléki építkezés jellegzetességeit magán viselő épületegyüttest 1983-ban vásárolta meg az Országos Műemléki Felügyelőség Kósa Jánosné Sipos Irmától, akinek ősei 1857 óta laktak az adott helyen. A környező lakóházakra jellemző volt a nádtető, a nyitott kéményes konyha, melyek közül az utolsók egyike a jelenlegi Tájház a Kossuth utcában. Az udvarra néző oldalon boltíves tornác húzódik falazott mellvéddel, amit az 1920-as években…

Balatonudvari műemléktemető és szív alakú sírkövek

Balatonudvariban a jelenkori történeti temetőt az 1770-80-as években nyitották meg az ősi hadiút fölött a református és katolikus hívek számára. Máig őrzi eredeti kialakítását, a parcellák, a sírhelyek eredeti kiosztását. A temető az 1800-as évektől népesült be szív alakú sírkövekkel, melyeket a Kislődről és Városlődről Balatonudvariba elszármazott református magyarok kezdtek el állítani. A Káli-medence miocén kori fehér mészkövéből…
bh sirkapolna

Békássy-Hollán sírkápolna

A török és más portyázók többször felégették, lerombolták, de a visszatérők mindannyiszor felépítették há­zaikat. A Marcal-vidék szépségén túl, külö­nösebb látványosság nincs a faluban. Helyi nevezetesség több is van. A két világháború elesettjeinek emléktáblája, a Békássy-Hollán kápolna, ahol két jeles személyiség is pihen: "Nagyméltóságú Hollán Ernő úr /ny. cs. és apost. kir. altábornagy, a 48-as szabadságharc ezredese/ és Békássy Gyula,…

Darnay Kálmán munkássága

Szentmártoni Darnay Kálmán (1864-1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója, Sümeg jellegzetes alakja. A nevét viselő múzeum alapítójaként régészeti leletek, történeti és irodalomtörténeti ritkaságok jeles gyűjtője; országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője volt. Szenvedélye 1877-ben a sümegi várban talált reneszánsz díszes sarkantyúval kezdődött,…
tapolca latvanyterv

Első Magyar Látványtár Kiállítóháza

Az Első Magyar Látványtár Kiállítóháza a balatonfelvidéki Tapolca-Diszelen 1997 nyarától látogatható. Az elromosodott Stankovics-malom, Mújdricza Péter építész tervei alapján 7 évi építkezés után született ujjá, és azóta minden évben új kiállítással várja látogatóit, egész éves nyitva tartással. Néhány korábbi kiállítás címe: Mindenkinek Kenyér és Rózsa, Remekművek és remek művek, Ég és Föld násza, avagy a Teremtés geometriája, Minden…

Érdy-kódex

Az Érdy-kódex terjedelménél és irodalmi kvalitásánál fogva is legjelentősebb nyelvemlékkódexünk. Szerzője az egykori lövöldi (városlődi) karthauzi kolostor egyik szerzetese, a Karthauzi Névtelen. A 28 x 21 cm méretű, 675 lapot tartalmazó kézzel írott könyvet ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A mű nevét első ismertetőjéről, Érdy Jánosról kapta 1834-ben.Az ízes magyar nyelven, olvasmányosan megírt könyv egész esztendőre kiterjedően…
faberakasos butor

Faberakásos bútorkészítés

Valamikor réges-régen, a XVIII. század első harmadában német telepesek találtak új otthonra a Balaton-felvidéken. Óhazájukból magukkal hozták a faberakásos bútor készítésének titkait, és szorgalmuknak köszönhetően ez a jellegzetes bútorkészítési mód elterjedt az általuk lakott területen. A faberakás különbözik az intarziától. Az intarzia nagyon vékony, néha csak fél milliméter vastagságú, furnérlapból kivágott motívum vagy motívumrészlet,…

Fellner Jakab tervezte veszprémi épületek

A hazai későbarokk építészet jellegzetes alakja Fellner Jakab (1722-1780), a morva származású, német ajkú építőmester 1746-ban bukkant fel a Magyar Királyság területén, Komáromban tett mestervizsgát. Építészeti stílusát tudatosan, a saját idejében korszerű építészeti megoldások és minták alkalmazásával, másolásával alakította ki. Legfontosabb világi épületei a tatai Esterházy-, a móri Lamberg-kastély és a veszprémi Püspöki Palota, melyeken…

Felsőörsi katolikus templom műemlékorgonája

A felsőörsi Bűnbánó Magdolna prépostsági műemléktemplom historikus hangszere a magyarországi orgonaállomány egyik legkiemelkedőbb darabja. A kevés eredeti állapotában fennmaradt példány egyike, és sokáig bizonyos szempontból egyetlen darabja; ugyanis ez volt az egyetlen olyan tört mélyoktávos vezérlésű orgona, amelynek billentyűzete nem a homlokzatra merőlegesen épült, hanem a szekrény hátsó falán. Az analóg győri hangszer billentyűzete a…
flare beas02

Fláre Beás együttes tradicionális roma hagyományokat ápoló kulturális tevékenysége

Az 1991-ben alakult Fláre Beás együttes Veszprém vármegye cigány folklórjának legkiemelkedőbb képviselője, amely autentikus, elsősorban beás cigány zenét játszik. Tagjai Devecserben és környékén lakó beás cigány férfiak, akik öröklött tehetségüket kitartó gyakorlással érlelték magas színvonalú zenei produkcióvá. Rendszeresen fellépnek művészeti rendezvényeken vármegyénkben, de országszerte és külföldön is ismertek. A magyar cigányság…

Füredi Anna-bál

A füredi Anna-bál Balatonfüred városának egyik legrangosabb és legnagyobb múltra visszatekintő rendezvénye.Az első Anna-bált Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Anna a hagyomány szerint ezen a bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal. A reformkori városrészben található copfstílusú épület nemcsak az akkori társasági élet…

Gannai Asszonykórus

Veszprém vármegyében erőteljesen jelen van a német nemzetiségi kultúra, fontosak azok a közösségek, amelyek stabilan képviselik és továbbörökítik hagyományaikat. Ganna település jelenleg is élő sváb énekkultúrájának jeles képviselője az 1971-ben alakult Gannai Asszonykórus, amely több mint 50 éves működése alatt számos elismerésben részesült. Dalgyűjteményükben eredeti helyi gyűjtésű dalok szerepelnek, amelyek a szerelemről, a szokásokról,…
gardonyi01

Gárdonyi Géza (kántor)tanítósága Devecserben, különös figyelemmel a „Fel, nagy örömre…” karácsonyi ének megszületésére

Gárdonyi Géza írói nagysága közismert, az azonban kevésbé, hogy igen jól képzett zenész is volt, sokat gyakorolt és kitűnően játszott orgonán és hegedűn. Összhangzattanban is járatos volt tanulmányai okán, így nem jelentett számára nehézséget az egyházi jellegű zeneszerzés. Tima Lajos főtanító, kiváló orgonista, hegedűtanár, ének és orgona prelúdium szerző bíztatta zenélésre és zeneszerzésre Devecserben, itt komponálta meg a római…
hernd2

Herendi porcelán

Tradicionális, közel 200 éves, ma is kézműves technikával porcelánt készítő manufaktúra otthona az a bakonyi kisváros, közel Közép-Európa legnagyobb tavához, a Balatonhoz, melynek neve szerte a világon egyet jelent a kiválósággal, tökéletességgel, Herend. A XIX. században porcelánt birtokolni az arisztokrácia kiváltsága volt. A féltve őrzött, a Selyemúton Európába érkezett porcelánok pótlását a herendi cég akkori vezetője, Fischer Mór…
inota rktemplom

Inotai római katolikus templom

A római katolikus plébánia templom a Várpalotához tartozó Inota szélén fekvő temető legmagasabb pontján található. A templom eredetileg gótikus stílusban épült, a XIV. században. A török korban súlyosan megrongálódott, majd a XVIII. században újjáépítették. Az épület kora klasszicista külseje ritka szép középkori részleteket rejt. Négyzet alaprajzú szentélyének épen megmaradt az eredeti, XV. századi keresztboltozata. Az 1970-es évek…
jokai emlekhaz

Jókai Mór Emlékház

A Jókai Emlékház bepillantás enged a Jókai család füredi mindennapjaiba, felidézi társasági életük hangulatát. Jókai Mór 1870-ben épült villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, Az Arany embert, és máig más, a Balaton népszerűsítő novelláit, hírlapcikkeit. A Jókai villában eredeti Jókai relikviák kaptak helyet. Balatonfüred kulturális turizmusának egyik központi látogatóhelye a villa és az író személye, balatonfüredi…
karthauzi01

Karthauzi kolostor és tárgyi emlékei Városlődön

A XI. századi alapítású karthauzi rend a középkori Magyarországon négy kolostorban tevékenykedett. A Nagy Lajos király által 1346-ban alapított löwöldi kolostor a magyar karthauziak legerősebb bástyája volt.A hatalmas területen fekvő kolostorváros a XV. század végéig folyamatosan épült. Legjellemzőbb vonása a központi helyen álló templom, a kettős szerzetesi kerengő és minden remete számára egy-egy cella. Könyvtárépület, kódexmásoló és…
kekfesto2

Kékfestő Múzeum

A pápai Kékfestő Múzeum közép-európai szinten egyedülálló ipartörténeti műemlék-együttes, mely működőképes állapotban vált múzeummá, így hűen rekonstruál egy virágzó kékfestő üzemet. A múzeum a világszerte egyre fogyatkozó létszámban végzett kékfestő mesterségnek állít emléket. A város központjában, a Tapolca-patak partján lévő kékfestő műhelyt 1786-tól hét generáción át a Kluge család működtette. Az egyre erősödő műhely 1869-ben…

Kisfaludy-kultusz, Kisfaludy Sándor kiemelkedő irodalmi hagyatéka

Kisfaludy Sándor (1772-1884) Sümeg és a Balaton-felvidék kiemelkedő szülöttje, nevét közéleti szerepvállalása, hazaszeretete, a hagyományok iránti tisztelete és irodalmi munkássága tette országosan ismertté és elismertté. Költészete irodalomtörténeti kuriózum, a Himfy szerelmei című dalciklusával a magyar irodalmi ízlés jelentős fordulatát vezette be. A magyar romantika előkészítője, irodalmi munkásságától elválaszthatatlan az annak…
feltaras

Kora Árpád-kori királyi udvarház, Zirc

Zircen az I. András téren a védett barokk templom és Nepomuki Szent János fából készült szobra környezetében lévő régészeti értékű romok a magyar történelem legmeghatározóbb korszakának, az államalapítás korának egyedülálló emlékét őrzik, az épületmaradványok az Árpád-kor meghatározó jellemzőit mind magukon viselik.A királyi udvarház az állandó királyi székhelyek létrejötte előtti időben uralkodói központként működött. A szerveződő Bakonyi…
lorinczekep

Lőrincze Lajos életműve

Lőrincze Lajos 1915-ben Szentgálon született, és ott járt elemi iskolába. Középiskolai tanulmányait Pápán, a Református Kollégiumban végezte, színjeles, kitüntetett tanulóként. 1936-tól a pápai Református Teológiai Akadémia, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója, az Eötvös Kollégium tagja. Szakdolgozatát Szentgál helyneveiből írta, bölcsészdiplomáját 1941-ben kapta meg. A Magyarságtudományi Intézetben…

Magyar Királyi „vitéz Bertalan Árpád” I. Honvéd Ejtőernyős Zászlóalj később Ezred

1938-ban Szombathelyen 11 fővel alakult meg a katonai szervezet jogelődje az ejtőernyős keret, vitéz Bertalan Árpád százados (később őrnagy) vezetésével. 1939. október 1-jén a honvéd ejtőernyős század Pápára települt, ahol a repülőtér alkalmas volt ejtőernyős kiképzésre. Vitéz Bertalan Árpád rendkívüli pedagógiai érzékkel rendelkezett, az alakulathoz került erős, bátor és néha nehezen kezelhető emberekből fegyelmezett katonákat nevelt,…
huszarezred

Magyar királyi 7. honvéd huszárezred

Ferenc József 1868. december 5-én szentesítette a véderőről szóló XL. törvényt, amely a Magyar Királyi Honvédség felállításáról rendelkezett: a hét honvédkerületre felosztott Magyarországon 32 lovasszázad szervezését kellett megoldani.Elhelyezésük Veszprém megyében Veszprém és Pápa városában történt. A felsőbb katonai vezetés 1884-ben döntött a 7. huszárezred Pápára helyezéséről, amely gyorsan beilleszkedett a város társadalmi életébe. A…
erzseber01

Magyarország első Erzsébet királyné szobra és helyi kultusza

Az 1899. május 22-én Nyirádon felállított Erzsébet királyné szobor egyediségét az adja, hogy a királyné tragikus halálát követően elsőként emelték Erzsébet emlékének a vármegyében és az országban. Erzsébet királyné identitásának ápolása érdekében kifejtett kulturális és közösségi tevékenység eredményeként a királyné személye a település jelképévé vált, szerepel zászlaján és címerében is. A róla elnevezett iskola hagyományrendszerével,…
csipkem

Mencshelyi vertcsipke

Veszprém megyében, a Balaton-felvidéken egyedülállóként Mencshelyen maradt fenn élő hagyománya a vert csipke készítésnek. A kézi csipke készítése feledésbe merült volna, ha nem akad néhány lelkes, áldozatkész ember, akik az 1900-as évek elején csipke iskolát és tanfolyamokat szerveznek, hogy e régi nemes technikát új életre keltsék. Magyarországon 1908-ban Balatonendréden, Kájel Endre református lelkész szervezte meg az első csipkeverő…
muveszetekv1

Művészetek Völgye Fesztivál

A Művészetek Völgye Fesztivál olyan páratlan összművészeti rendezvény, ahol a fesztivállátogatók rendkívül gazdag és változatos, egyedi művészeti produkciókkal kerülhetnek közeli, szinte személyes kapcsolatba, önfeledten élvezhetik a művészeti és kulturális sokszínűséget, a különleges hangulatú programokat. A Völgy július végétől augusztus elejéig 10 napon keresztül ad helyet a klasszikus, a jazz, nép-, világ- és egyéb könnyűzenei…
image004

Nagy Sándor festő- és üveg-, grafikus- és textilművész életműve

Nagy Sándor életműve a magyar képzőművészet legnagyobb teljesítményei közé tartozik. Ha pedig csupán arra hívnánk fel a figyelmet, hogy művelődéstörténetileg milyen érdekes életműve, hogy mily hű tükre a magyar századforduló bonyolult, egyszerre nagy- és kisszerű társadalmi valóságának, nem jutnánk közel művészete valódi értékeinek a megértéséhez.” (Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Németh Lajos 1980-ban Nagy Sándor emlékkiállítását…
festeticskodex

Nagyvázsonyban készült Pálos kódexek

Középkori írásos emlékeinkből - a kódexekből – meglehetősen kevés maradt ránk, ezért különleges értéket képviselnek azok a megmaradt kódexek, melyek a vázsonyi pálos kolostorban íródtak. Mind a négy alkotás önmagában is kiemelkedő az irodalomtörténet és nyelvemlékkutatás számára. A kolostorban, melyet a pálos kultúra „kirepítő fészkének” tart az irodalomtudomány, a ma ismert kódexeknél több is készülhetett. A kolostor 1552-ben történt…
kinizsivar1

Nagyvázsonyi Kinizsi vár

A valaha Budáról Itáliába vezető út mentén, Nagyvázsony szívében emelkedik az egykori Vázsonykő vára, amely a magyarországi várépítészet történetének viszonylag késői alkotása. Építésének pontos ideje ismeretlen, egy 1469-es oklevél már a megépült vár várnagyaként említi Udvary Pált. Építtetője a Vezsenyi (Vázsonyi) család volt. Vezsenyi László 1384-ben kapott várépítési engedélyt a barnagi birtokán felépítendő várra (melyet ma Zádor vár…
neso faragasok

Nesó Sándor csont-, szaru-, fafaragó pásztorművészete

Nesó Sándor munkássága nem csupán a szülőföldön és a megye közösségeiben lett ismertté, hanem országosan is felfigyeltek tehetségére, igényes munkáira, páratlanul gazdag alkotásaira és rendkívüli felkészültségére. Ennek köszönhetők 1983-tól 2012-ig a különféle megyei és országos díjak, amelyek Öt országos viszonylatban is az első három alkotó között tartják számon az általa művelt népművészeti kategóriában. 1983-ban kapta meg a Népművészet…
papapecset

Pápa (mező)város középkori oklevelei és pecsétje

A középkorból (1477 és 1491) két olyan oklevél maradt fenn, amelyet Pápa (mező)város hatósága adott ki. Az oklevelek betekintést engednek Pápa középkori mindennapjaiba. Éles fény vetül a földbirtokos, a városi hatóságok, a várnagy és a polgárok hatalmi, politikai viszonyaira. Számos topográfiai, kultúrtörténeti és gazdaságtörténeti adatot is szolgáltatnak, és megerősítik azokat az elképzeléseket, amelyek Pápa fejlett kereskedővoltára…
papai eszterhazy kastely

Pápai Esterházy-kastély

Esterházy Ferenc 1743-ban monumentális rezidenciát terveztetett Franz Anton Pilgrammal a védelmi funkcióját elveszítő pápai vár helyére. A vizesárokkal körbevett épület látványtervét őrzi a kastély Nádor-termének falát díszítő falkép. Ez az elképzelés végül nem valósult meg teljes egészében, ugyanis a birtokot megöröklő Eszterházy Károly figyelmét inkább egyházi építkezései kötötték le. A barokk kastély építése csak 1784-ben fejeződött be,…
jokai kor

Pápai Jókai Kör

„A nemzeti művelődés kifejtése, ápolása, terjesztése és a társas élet emelése…” – ez volt a célja kezdetben, az alapításkor (1893), és ez a ma is a Pápai Jókai Kör egyesület működésének. A Kör immár több mint 120 esztendeje szerves rész Pápa város kulturális-művelődési életének. Bár történelmi viharokkal tűzdelt 120 esztendőt tudhat maga mögött többször újjáalakult – tevékenysége ma is töretlen, méltón szolgálja a pápai polgárok művelődni…
Pegazus1

Pegazus Színház

A Pegazus Színház az ország egyik legkiválóbb bábszínháza: 15 éve működik Pápán Sarkadi Nagy László (igazgató író, dramaturg, báb- és díszlettervező, rendező) és Végh Zsolt (színész, bábszínész) vezetésével. A vezetők alapították és működtették korábban Veszprémben a Kabóca Bábszínházat, azt megelőzően pedig Sümegen az Incifinci Bábszínházat.A különleges hangulatú barokk pincében működő magán kamaraszínház kínálata széleskörű: a…

Petőfi Sándor költővé érésének pápai motívumai és dokumentumai

Petrovics (Petőfi) Sándor 17 hónap katonai szolgálat után – betegsége miatt – 1841 februárjában Sopronban leszerelt. Ezután kereste fel Pápán Orlay Petrics Somát, aki rábeszélte, hogy tanulmányait Pápán folytassa. Egy tanévet töltött Pápán, ez életének sorsfordító szakasza volt.1841 novemberében a főiskola anyakönyvében saját kezűleg rögzítette adatait. A diák az iskolaév alatt számos verset, bordalt, balladát, prózai és fordítási munkát…
passio1

Polányi Passió

Magyarpolány ékköve az 1770 körül épült Kálvária, amely természetes, megrendítő hátteréül szolgál a Polányi Passiónak, amit a falu és régió lakóinak közreműködésével adnak elő minden pünkösdkor, megelevenítve Jézus szenvedéstörténetét. Magyarpolányban a Passiójátszás 1993-ban, húsvétkor kezdődött, amikor a magyarországi „Barokk éve” rendezvénysorozatba a falu „Magyarpolányi Kálvária-járás és Feltámadás” című előadásával bekapcsolódott.…
romaikemence

Római kori cserépégető kemence (Balatonfüred)

A római korban a Balaton Pannonia provincia részét képezte, és Lacus Pelsonak nevezték. A tó környékének természeti adottságai Itáliára emlékeztették a rómaiakat. A letelepedéskor a jó stratégiai feltételek, az itt áthaladó jelentős útvonalak is fontos szempontok voltak, ezért itt helyezkedett el a legtöbb villagazdaság.Balatonfüred területe már a római korban is lakott volt, ezt bizonyítja a város északnyugati részén található egykori…
romai sirok

Római kori halomsírok, Várpalota-Inota

Várpalota –Inota közelében két halomsír áll, amelyek a római kori temetkezések sajátos változatai. Állításában, szokásaiban és a sírmellékletek összetételében az itáliai példáknak és a helyi gyakorlatoknak is szerepe lehetett. Kr. u. az I. század végén, a II. század elején kerülhetett a mai Budapest-Szombathely vasútvonal és a 8. főút közötti sík területre, amit a közelben talált kocsi jelenetet ábrázoló sírkő is alátámaszt. A sírokban…
papa rontgen

Röntgen felvételek Pápán

A Türr István Gimnázium és Kollégium szertárában nagyon sok érdekes, régi kísérleti eszköz található, bár ezek csak „maradéka” a régieknek. A legtöbb eszköz jó, működőképes állapotban van, ezeket ma is használjuk a tanítás során. Néhány eszköz felújításra, illetve javításra szorul. Az eszközök beszerzési dátumát nem ismerjük, hiszen a leltárkönyvek a pannonhalmi apátságban találhatók. A kivitelezésük minőségéből, illetve a rendelkezésre…

Sümeg Búcsújáróhely – a sümegi Szűz Mária kegyszobra

Az első dokumentált csoda megtörténte (1699. február 6.) óta eltelt több mint 300 évben számos hivatalosan is dokumentált, és még több kisebb csoda történt a sümegi Szűz Mária közbenjárására: kegyszobrának érintésekor, felidézésekor, megpillantásakor, álomban látásakor. A Fájdalmas Szűz szobor eredetéről, illetve készítésének idejéről nem állnak rendelkezésre pontos adatok, azonban a csodás gyógyulásokról több beszámoló, hálatábla és egyéb…
szabov03

Szabó Vladimir történelmi pannói

Szabó Vladimir festőművész. grafikus (1905-1991) kétszeres Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. Festményein az álomszerű. sejtelmes, gyöngyházfénybe burkolt alakok és színvilág a jellemző. Műveiben szívesen és gyakran ábrázolta a történelem, a kisvárosi- falusi élet, a régi életforma nyújtotta témákat. A várpalotai vár Thury termében hat nagyméretű pannóját őrzik.A Hunyadi-címer című alkotásához I. (Hunyadi) Mátyás király családi…
Szentsei

Szentsei György Daloskönyve

Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található Szentsei-daloskönyv néven ismert kéziratos énekgyűjteményt először Thaly Kálmán ismertette az 1864-es Régi Magyar Vitézi Énekek és Elegyes Dalok című munkájának bevezetésében. Megállapítása szerint a kódex a XVI. század közepétől 1704-ig különböző, részint névtelen, részint a versfőkben s végstrophákban megnevezett szerzők műveit tartalmazza, összeírója „hihetőség szerint” Szentsei…
harange

Szilágyi Harangegyüttes

A zenekar az elmúlt hat évben országos hírű együttessé vált. Az egyes tanévek szereplési listája azt mutatja, hogy évi 25-30 felkérést kap az együttes, az adventi hetekben szinte minden nap van feladatunk, nemcsak Veszprém vonzáskörzetében, hanem az ország távoli pontjain is. Például 2013-ban Baján, Márianosztrán, számos alkalommal Budapesten, az Egyetemi templomban, a váci úti Szent Mihály templomban, a Stefánia palotában, Győrben a…
thury gyorgy01

Thury György várkapitány dicső tettei

Thury György Európa szerte ismert hős volt a maga korában. Híre a messzi Anatóliába is eljutott, ahonnan a legnevesebb török harcosok jöttek Magyarországra, hogy megvívjanak vele. Állítólag 600 párbajt vívott élete során, és egyszer sem maradt alul. Magyarország legnagyobb bajvívója volt, nevét rettegték a törökök, és a Dunántúl Oroszlánjaként emlegették. Palotára 1554-ben került, a vár leghíresebb ostroma az ő kaptánysága alatt, 1566-ban…
vadvirag

Vadvirág Néptáncegyüttes és utánpótlás csoportjainak tevékenysége

A Vadvirág néptáncegyüttes több mint 30 éve folyamatosan működő amatőr művészeti csoport, szoros partner- és munkakapcsolatot ápolva a városi, járási és az országos egyéb szervezetekkel is. Az együttes tevékenysége által olyan nemzeti értéket képvisel, mely városunkban – műfaját tekintve – egyedülálló. Továbbá a fiatal generáció számára egész életükre kiható példát mutat közösségi összetartozásban, nemzeti értékeink megőrzésében és…
ntajhaz1

Városlődi Német Nemzetiségi Tájház

Városlőd, az egykori „Leweld” falu a középkorban egyházi birtok volt, központjában karthauzi kolostor állt. A település azonban a törtök hódoltság következtében a XVI. században teljesen elnéptelenedett. A lakatlan terület újranépesítése érdekében gróf Eszterházy Imre, veszprémi püspök felhívására az 1700-as évek elején katolikus német családok érkeztek Városlődre és a Bakony más településeire. A betelepülők magukkal hozták és…
pergo1

Városlődi Pergő-Rozmaring Táncegyüttes művészeti tevékenysége

A Rozmaring Néptánccsoport 1964-ben alakult a Zágon házaspár vezetésével. A csoport tagjai kezdetben a magyar tánckincs jellegzetességeivel ismerkedtek, de megalakulásuk óta foglalkoznak a magyarországi német nemzetiségi kultúra ápolásával, elsajátításával is.1995-ben az együttes irányítását Freund Tamás vette át. A német nemzetiségi tánckultúrával foglalkozó felnőttcsoport utánpótlásaként ugyanebben az évben megalakult a Pergő…
longobard

Várpalotai longobárd sírmező

A longobárdok a germán népek közé tartozó népcsoport, akik a IV. században költöztek a Duna mellé. 546-ban legyőzték a gepidákat és független királyságot hoztak létre Pannónia területén. Az V. században Várpalota területén is longobárdok éltek, erről tanúskodik a Csákány-híd közelében, a homokbánya területén 1933-ban feltárt 50 sírból álló temető. A várpalotai longobárd sírmezőből egyedülálló leletek kerültek elő. Különlegesek az egyik női…
vpalota fresko

Várpalotai vár XIV. századi világi témájú freskói

Várpalota központjában áll a Thury-vár, a szabályos alaprajzú, 2011 óta újra négy saroktornyos erődítmény. A vár helyén álló, eredetileg palotaként funkcionáló XIV. századi épületet a XV. században Újlaki Miklós főúr alakítatta várrá, melyet aztán az évszázadok során többször átépítettek. A törökök hadjárataival szemben Thury György várkapitány hősiesen tartotta a végvárat, emlékét az erősség mai neve is őrzi. A Rákóczi szabadságharc…
paloskolostor1

Vázsonyi Pálos kolostor

A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remete rend. Boldog Özséb, esztergomi kanonok és a veszprémi egyházmegyéből több perjel és remete IV. Orbán pápához fordult, hogy engedélyezze részükre az ágostonos regulát. 1263-ban a pápa megbízta Pál veszprémi püspököt, hogy ha a remeték anyagi ellátását biztosnak találja, engedélyezze számukra a regula követését. Pál püspök csekélynek ítélte a rend vagyonát, így a pápától nyert…
prima

Veszprém Megyei Prima Díj

A Prima Primissima Díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban. Célja a magyar értelmiség eredményeink megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. Az alapítványi formában felajánlott és tíz évre szóló több mint kétmilliárd forintot évente osztják ki a kiemelkedő tevékenységet felmutató nyertesek között. A fő cél, hogy Veszprém megye kiemelkedő, (esetleg…

Zsédenyi István evangélikus lelkipásztor, gályarab emlékműve

1660-tól Zsédenyi István Mencshely és Dörgicse közös lelkipásztora. Az ő szolgálati idejére esik I. Lipót uralkodása, az őt irányító udvari körök a magyar rendi ellenállást és a protestantizmust összekapcsolva mindkettőt üldözve akarták Magyarországot „előbb katolikussá, majd németté tenni.” Ennek a törekvésnek estek áldozatul a magyarországi protestáns prédikátorok, akiket a nemrég megtorolt Bécs-ellenes Wesselényi-féle összeesküvéssel…