Várpalotai vár XIV. századi világi témájú freskói

Várpalota központjában áll a Thury-vár, a szabályos alaprajzú, 2011 óta újra négy saroktornyos erődítmény. A vár helyén álló, eredetileg palotaként funkcionáló XIV. századi épületet a XV. században Újlaki Miklós főúr alakítatta várrá, melyet aztán az évszázadok során többször átépítettek.

A törökök hadjárataival szemben Thury György várkapitány hősiesen tartotta a végvárat, emlékét az erősség mai neve is őrzi. A Rákóczi szabadságharc idején fontos kuruc erődítmény volt. A szabadságharc után hadi jelentőségét elveszítette, és a Zichy-család várkastéllyá alakította. Napjainkban– immár többedik ütemben – zajlik a Thury-vár felújítása, valamint kulturális és turisztikai célú hasznosítása.

Az 1960-as években egy a XIV. század második felére datálható – tehát a ma is látható várnál jóval korábbi – palotaegyüttes alapfalaira bukkantak. Az épület, a benne talált, freskókkal díszített ülőfülkés ablak, a lovagterem, az őrtornyok és a faragott kövek alapján gótikus világi építészetünk egyik legjelentősebb épületegyüttese lehetett. A vár délkeleti szárnyán feltárt palota bejáratától délre látható a vár legszebb és legértékesebb részlete, a Zsigmond király-korabeli, világi témájú, figurális festéssel borított kávájú ülőfülkés ablak. A festés az egyik oldalon férfit, a másikon nőt ábrázol. A palota többi helyén feltárt freskókkal 

együtt egyike a kor ritka világi falképeinek. Gergelyffy András szerint „Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha az építtető család tagjait keressük bennük”.

A falképek nemcsak az ablakkávákat borították, hanem a terem belső falfelületeit is, így az eddigiekhez hasonlóan szinte teljes épségben látható az imént leírt festett ülőfülkés ablak szomszédságában, attól délre egy férfialak, amely – hasonlóan a többihez – életnagyságnál kisebb. Ez esetben azonban az ugyancsak egész alak nem álló figura, hanem az ablaknak háttal, erőteljes mozgásban ábrázolta a mester.
A freskók nemcsak Várpalotán, hanem Veszprém megyében, sőt az egész országban egyedülálló értékek, hiszen a XIV. századból megmaradt freskóegyüttes témája világi és nem egyházi jellegű.

vpalota fresko

vpalota fresko2

Információk

A nemzeti érték megnevezése:

Várpalotai vár XIV. századi világi témájú freskói

Szakterületi kategória:

kulturális örökség

Megyei Értéktárba felvéve:

2014. május 28.

Felvételre vonatkozó döntés:

54/2014. (V. 28.) VMÉB hat.

Értéktár, amelyben szerepel:

Várpalota Települési Értéktár

Az érték fellelhetősége:

Cím:

Telefon:

E-mail:

Weboldal:

A Veszprém Megyei Értéktár honlapjának fejlesztése az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.

Veszprém Megyei Önkormányzat
8200 Veszprém, Megyeház tér 1

Tel.: +36 88 545-044
Fax: +36 88 545-012

Halmi-Tóth Mónika
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Copyright © 2021 ertektar.vpmegye.hu. Minden jog fenntartva.