Turizmus és vendéglátás

halaszle2

BALATONI HALÁSZLÉ

A halászlék különféle nemei között megkülönböztetjük a dunait, a tiszait és az előbbieknél eredeti formájában vékonyabb, a Tisza-Maros torkolatvidékén főzött halászléhez közel álló, szintén alaplé készítésével induló balatoni halászlét, amelyet számos változatban főznek szerte a Balaton partján. Ebbe a „ritkás” hallébe a népi receptek szerint bőséggel került hagyma, módjával paprika és sok apró hal, főleg dévér, garda. Számos helyen az…

BARICSKA CSÁRDA

A csárda a Balatonfüred-Csopaki borvidék, a Balaton észak-keleti részén, a tóval párhuzamosan húzódó hegyvonulat lankáin, a hegyek által körülvett völgyek, medencék oldalain terül el. Magyarország kiemelkedő minőségű borvidéke, ahol a szőlő- és bortermelés első írásos emlékei egyben a magyar szőlőművelés kezdeteiről is tanúskodnak.A szerzeteseknek köszönhetően a szőlőművelés és a borászat színvonala évtizedekkel megelőzte más tájak…
edvymalom1

Pápai Edvy malom fogadó és barokk udvarház

A vízimalomnak Pápával mint településsel közel egykorú története van. Hodoska illetve a vele egyező Füzes vagy Fizes település a jelenlegi Pápát alkotó településrészek egyike volt. A Tapolca-patak kanyarulatában a Benedictus és a Kapitány malom szomszédságában már a középkortól folyamatosan kimutatható malom jelenléte. Első ismert tulajdonosa valószínűleg udvarsokai Hodus volt, akiről később a Hodoska nevet is kapta. Később a Csillag, a…
A Veszprém Megyei Értéktár honlapjának fejlesztése az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.

Veszprém Megyei Önkormányzat
8200 Veszprém, Megyeház tér 1

Tel.: +36 88 545-044
Fax: +36 88 545-012

Halmi-Tóth Mónika
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Copyright © 2021 ertektar.vpmegye.hu. Minden jog fenntartva.