„Da Bibere” (Adj innom)  - ez a felirat szerepel azon a közel 2000 éves cserépedényen, mely a Balaton-felvidéki ásatások során került elő, és azt bizonyítja, a térségben a szőlőtermesztés, a borászat legalább a római korig nyúlik vissza. Erre utal a csopaki Kőkoporsó-domb római pincéje is. A Balaton északi partjának jellegzetes talaján mai is szépen díszlő szőlőültetvények láthatók.
A csopaki borkultúra már 1754-től dokumentált: a Szabad Csopak Szőlőhegy Hegyközség jegyzőkönyvei rögzítették a terület fontos eseményeit. Az olaszrizling Sáner Jánosnak köszönhetően a XIX. század második felében került Csopakra, és indult hódító útjára Magyarországon, majd egész Közép-Európában. Nagy biológiai értékű üzemi fajta, rendkívül megbízhatóan terem, bár rothadásra mérsékelten, peronoszpórára, lisztharmatra, szőlőmolyra határozottabban érzékeny. Az olaszrizling származása ismeretlen, valószínűleg francia eredetű fajta, onnan került Németországba. Nagyobb méretekben a XIX. század végén, a filoxéravész után terjedt el.
A legtöbb magyar borvidéken megtalálható, de sehol sem fordul elő olyan arányban, mint Csopak környékén, ugyanis e kiváló termőhelyen érvényesülnek legjobban a fajta tulajdonságai. A csopaki olaszrizling frissen zöldes fehér, majd később zöldes sárga, gyönyörű fényű, diszkrét illatokkal rendelkező, harmonikus ízösszetételű testes bor. Illatában, zamatában a keserű mandulára emlékeztető jelleg a meghatározó.