Valamikor réges-régen, a XVIII. század első harmadában német telepesek találtak új otthonra a Balaton-felvidéken. Óhazájukból magukkal hozták a faberakásos bútor készítésének titkait, és szorgalmuknak köszönhetően ez a jellegzetes bútorkészítési mód elterjedt az általuk lakott területen.

A faberakás különbözik az intarziától. Az intarzia nagyon vékony, néha csak fél milliméter vastagságú, furnérlapból kivágott motívum vagy motívumrészlet, melyeket egymás mellé illesztenek és ragasztanak, majd ezt követően helyezik fel a bútor felületére, így alakítva ki a végleges mintát. A faberakásnál ezzel szemben a keményfából kivésett alapba helyezik és ragasztják, a vésés mélységénél vastagabb és az alaptól eltérő színű fából készült részeket. A díszítmény behelyezése után a felületet egységesre csiszolják. Fontos a jól megválasztott alapanyag, amely leggyakrabban tölgy, a gyümölcsfák közül pedig az alma, a körte, a cseresznye és a dió. Az igazi mesterember betartja azokat az íratlan, a magyar népművészetre vonatkozó szabályokat, hogy csak olyan fafajokat használ, amelyek a hazai flórában megtalálhatók.

A faberakásos bútorkészítés egyik mestere Szabó László Zoltán, aki családjával Vöröstón telepedett le 1990-ben, itt látta meg a faberakásos bútorok maradványait. A kidobott bútorok megmentésébe kezdett, így születtek meg csodálatos tárgyai. Magas szintre fejlesztette a faberakásos díszítést, eszközeit saját maga készítette. Tanítója nem volt, nem mutatta meg neki senki a mesterfogásokat, a sikereket a kudarcokon keresztül élte meg. Szabó László Zoltán szerint: „fontos a jól megválasztott anyag!” Készített sótartókat, evőeszközöket, faberakásos tálakat, ékrovásos dobozkákat, pásztorfaragással ládákat, székeket, tükröket. Szépen faragott bútorai a régi paraszti világot idézik, olyan módon engednek bepillantást az elmúlt századok lakáskultúrájába, hogy közben használható, szép berendezési tárgyai lehetnek a mai otthonoknak is. A bútorok mellett szobrocskákat, kopjafákat, emlékoszlopokat, játszótereket, térplasztikákat is készít, műhelyében nyári táborokat tart, ahol sok kollégát és tanulni vágyó fiatalt fogad. Munkái a környező településeken – Hidegkút, Tótvázsony, Vöröstó, Mencshely, Balatonfüred – is megtalálhatók. Munkásságának köszönhetően a faberakás technikai tudása, a régi forma és mintakincs megőrzésre került. A XVIII. században letelepedett bútorkészítők büszkék lennének, hogy a XXI. században ilyen követőre találtak.