Ferenc József 1868. december 5-én szentesítette a véderőről szóló XL. törvényt, amely a Magyar Királyi Honvédség felállításáról rendelkezett: a hét honvédkerületre felosztott Magyarországon 32 lovasszázad szervezését kellett megoldani.Elhelyezésük Veszprém megyében Veszprém és Pápa városában történt. A felsőbb katonai vezetés 1884-ben döntött a 7. huszárezred Pápára helyezéséről, amely gyorsan beilleszkedett a város társadalmi életébe. A lovas felvonulások, az időnkénti lóvásárok, katonai felszerelési árverések kedvező gazdasági kapcsolatokat jelentettek a környékbeli gazdáknak, gazdaságoknak. Az évenként ismétlődő gyakorlatozások során a harctéri helyzetet megközelítő szituációk nem csak a tisztek és a katonák fizikai és morális teherbíró-képességét vizsgáztatta, de képet adtak a háború esetén elviselendő terhekről, a körülmények hirtelen változásairól. A békeidőkben a folyamatosan bővülő létszámú ezred gazdálkodási és a lóállományra vonatkozó ellenőrzései mindig kiváló eredménnyel zárultak, az ezred személyi állományában gyakoriak voltak az előléptetések.

A „Szarajevói merénylet” után a Monarchiában általános mozgósítást rendeltek el, a pápai alakulat alapvető feladata a felvonuló orosz csapatok felderítése és megállítása volt. A gorodoki csatában és a satanowi rajtaütés alatt a teljes lovashadosztály 24 tisztjét, 450 emberét, 650 lovát veszítette el, a legnagyobb veszteségek a pápai 7. ezredet érték. A tüzérség fejlődése, valamint a lóállomány nagymértékű pusztulása miatt 1917-től a lovashadosztályokat teljesen gyaloghadosztályokká kellett átszervezni, minden lovashadosztálynál csak egy század maradt lóháton. 1920 nyarán az ezred, mint önálló katonai szervezet megszűnt és katonái a soproni Árpád fejedelem 3. honvéd huszárezred II. osztályaként szolgálták tovább a hazát. Emléküket a pápai hagyományőrző huszáregyesület ápolja.