Lőw Lipót 1846-ban került Pápára és a zsidó hitközség rabbijaként írta be nevét a város történelmébe. Részt vett a város és Veszprém megye közéletében s magyar nyelven hirdetett igét a zsinagógában.
Ezernyolcszáznegyvennyolcban elsők között állt a nemzeti függetlenségért küzdő magyar haza szolgálatába. Számos alkalommal tartott lelkesítő beszédet a haza védelmére szerveződő nemzetőrség és honvédseregbe való belépés elősegítése érdekében. Egyik lelkesítő szózatában így vallott: „Óh népem, légy te méltó nagy őseidhez, a szent prófétákhoz és ragadj fegyvert és siess védelmezni a magyarok hazáját, mely a te hazád is!”
Jelentős érdemei voltak abban, hogy 87 zsidó vallású személy jelentkezett a pápai nemzetőrségbe, akik valamennyien részt vettek a Dráva-vonal védel¬mében. Köztük Lőw Lipót tábori lelkészként teljesített szolgálatot. 1848 júliusában a sellyei táborban lelkesítő beszédet mondott a pápai menzetőröknek, mint nagyrabecsült társainak, „Isten velünk vagyon” címmel. 1848. november 20-án a Pápán kezdődő honvédtoborzás alkalmával buzdító beszédben segítette a toborzást, melynek eredményeként 39 zsidó fiatal is beállt a honvédek közé.
Jelentős érdemei vannak abban is, hogy Pápán és Veszprémben tartott felhivása alapján a zsidóság jelentős összegeket adományozott „a haza oltárára”. Mivel 1849. május 31-én a függetlenségi nyilatkozat megünneplése alkalmával helyeslő hitszónoklatot tartott, 1849. októberében (betegen) elhur¬colták és a pesti Ujépületben tartották fogva. Szerencséjére befolyásos párt¬fogóra akadt. Báró Sina György segítségével 1849. december 14-én szabadon bocsájtották. Ennek ellenére hazatérése után is zaklatták, ellenfelei Pap János Veszprém megyei császári kormánybiztosnál feljelentették és sokáig vallatták. Így Lőw Lipót – elkeseredésében – 1850. szeptember 25-én elvállalta a szegedi zsidó hitközség meghivását, ahol élete végéig rabbiként teljesített szolgálatot.