Lőrincze Lajos 1915-ben Szentgálon született, és ott járt elemi iskolába. Középiskolai tanulmányait Pápán, a Református Kollégiumban végezte, színjeles, kitüntetett tanulóként.

1936-tól a pápai Református Teológiai Akadémia, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója, az Eötvös Kollégium tagja. Szakdolgozatát Szentgál helyneveiből írta, bölcsészdiplomáját 1941-ben kapta meg. A Magyarságtudományi Intézetben néprajzi, népnyelvi gyűjtéssel foglalkozott; a földrajzi névgyűjtés felelőse volt. Pápán, volt középiskolájában, később a Néptudományi Intézetben oktatott.
1949-től 35 éven át a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében dolgozott, amelynek hét éven át igazgatóhelyettese volt.

1952-ben Kodály Zoltán bíztatására kezdte meg a rádióban ötperces nyelvművelő előadásait Édes anyanyelvünk címen, mellyel sajátos ismeretterjesztő műfajt teremtett. A sorozatot negyven éven keresztül kitartóan folytatta, szinte a halála pillanatáig. 1966-ban Péchy Blanka színművésznővel megszervezték az első Kazinczy-versenyt, amelynek zsűrizésében rendszeresen részt vett.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság alelnöke, a Magyar Nyelvőr felelős szerkesztője volt, ezt a munkát is haláláig végezte. Az Édes Anyanyelvünk, a Nyelvünk és Kultúránk folyóirat szerkesztőbizottságának elnökeként tevékenykedett.
A Magyarok Világszövetségének, majd elnökségének tagja, közel 20 éven át nagy energiával vett részt a határokon kívül élő magyarság anyanyelvi művelésében. Az Anyanyelvi Konferenciák kigondolója, létrehozója, 1992-ig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke.
1993-ban hunyt el. 2003-ban Szentgál Község Díszpolgára posztumusz kitüntető címmel díjazták életét, munkásságát. Lőrincze Lajos nevét viseli Szentgál általános iskolája, ahol az érdeklődők megtekinthetik a település szülöttének emlékszobáját.
Egész életében hűségesen és kitartóan dolgozott azért, hogy a magyarság megőrizze, használja, védje és ápolja „édes anyanyelvét”.
„Egyéniségének és munkájának eleve hitele volt, elvégre lehetséges-e hitelesebb tudósegyéniség annál, aki egész életét anyanyelvünk gondozásának és védelmének szentelte? És lehet-e hitelesebb annak a szavánál, akinek hangját a rádióból Sepsiszentgyörgytől Galántáig és Ungvártól Alsólendváig ismerte egy egész nép, egy egész ország, az egész nemzet.” (Pomogáts Béla)

Emberi nagyságának bizonyítéka, hogy bármilyen nagy eredményeket ért el hivatásában, mindig hű maradt gyökereihez. Írásaiban szeretettel emlékezik meg Veszprém megyéről, a Pápai Református Kollégiumról, szülőfalujáról, Szentgálról.
„Ha visszanézek életemre, azt mondom, hogy nincs semmi, amit megbántam volna. Ezt belém nevelte a pápai iskola, meg a szentgáli is. Jó magyar embernek kell lenni, szeretni kell ezt a földet, ezt a népet, ezt a hazát, ezt a nyelvet. Igyekeztem a hitemhez hű maradni, a felfogásomhoz és ettől nem tudott eltéríteni semmi sem. ( Lőrincze Lajos 1992. október)