Skip to main content

Természeti környezet

AlbaRegiaBarlangkutato

Alba Regia Barlangkutató Csoport tevékenysége

Az Alba Regia Barlangkutató Csoport története 1961-ben kezdődött, amikor Zentai Ferenc az akkori székesfehérvári Ságvári Endre Általános Gép- és Híradásipari Technikum fiatal tanára lelkes kis csapatot verbuvált diákjaiból, akik az iskolai műhelyruhájukat kifordítva, gyertyával a kézben először pillanthattak be a Budai-hegység barlangjainak titokzatos, elttük addig ismeretlen világába. A sok kalandos túra élményétől indíttatva, a…
vorosko2

ALSÓÖRSI PERMI VÖRÖSKŐ

A geológiai ókor karbon korszakára esik a Föld egyik jelentős hegyvonulatának, a Variszkuszi hegységnek a kialakulása. Ez Dél-Írországból Dobrudzsáig átszelte Európát. Hazánk területén is magashegység volt, a külső erők azonban a Föld perm korszakának végén erősen lepusztították, alacsonyították, koptatták. A szél, a víz által szállított lepusztulás-termékből, azaz homokból, kavicsból alakultak ki a korszakra jellemző vörös színű…
Forras01

Forrás-hegyi Geológiai Bemutatóhely és Tanösvény

A Balaton-felvidék felsőörsi lejtőjén található az ún. Forrás-hegy, amely Magyarország első tudományosan feldolgozott földtani alapszelvénye. Földtörténeti leleteit Böckh János geológus fedezte fel a 19. század végén. Az Európa-szerte híres geológiai képződmény láthatóvá teszi a Föld több milliós múltját, bemutatja a Triász tenger földtani és állattani maradványait (mint pl.: a lábasfejűek, tengeri liliomok vagy kagylós férgek). A 2023-ban…
kilato

Mencshelyi Kossuth-kilátó és tanösvény

A Halom-hegy a környék legmagasabb pontja (399m). Már 1269-ben oklevélben említik. A 2015-ben újjáépített Kossuth kilátóról a Balaton-felvidékre talán a legteljesebb panoráma nyílik.Azért nevezték el Kossuth Lajosról, mert a hegy alatt északra fekvő Mencshely községben rejtőzködtek Kossuth gyermekei és felesége 1849-ben.A kilátóról északi irányban az egész Déli-Bakony megmutatkozik. Középen a Kab-hegy látszik a tv-közvetítő toronnyal.…
forras

Pápa-Tapolcafőn eredő Tapolca-patak és forrásvidéke

A „Pápa-Tapolcafőn eredő Tapolca-patak és forrásvidéke a közvetlenül hozzákapcsolódó tanösvénnyel” felvételét a helyi értéktárba. A népszerű kirándulóhelyre eddig is kincsként tekintettek a tapolcafőiek és az idelátogatók, de most ez már hivatalosan is része a települési értéktárnak. A helyiek most azon dolgoznak, hogy összeállítsák az ajánlást a megyei értéktár számára is. Az árnyas, gondozott sétaút a helyiek lelkes munkájának…
malomto1

Tapolcai Malom-tó és környéke

A Malom-tó a Tapolca-patak duzzasztásával jött létre, melyet már a rómaiak is használtak vízimalom működtetésére. Vize nagyjából állandó hőmérsékletű, 18 Celsius fok, ezért még télen sem fagy be. Közvetlenül a tó mellett - melyet egyébként Nagy- vagy Felső-tónak is neveznek – található az úgynevezett Kis- vagy Alsó-tó, amit azért hoztak létre, hogy egy második malmot is hajtsanak vele. A tó vize közvetlen összeköttetésben van a türkiz…
tavasbarlang1

Tapolcai-tavasbarlang

A tavasbarlang Tapolca központjában található. 1903-ban kútásás közben fedezték fel, majd tíz évvel később megnyitották a látogatók előtt. A mészkőben kialakult barlangrendszer különös érdekességét a benne kialakult tavak nyújtják, melynek zöldes színű vízén - néhány évnyi szünet után – 1998-tól újra lehet csónakázni. A Tapolcai-tavasbarlang Közép-Európában egyedülálló látványosság, a gyógyászatban is kiemelkedő jelentőséggel bír. A…
homokbanya01

Várpalotai homokbánya

A Bakony DK-i előterében elhelyezkedő Várpalotai-medencét mintegy fél kilométer vastagságú fiatal harmadidőszaki üledékes sorozat tölti ki. A város belterületén található jó minőségű miocén homokot évtizedeken át termelték. A hely rendkívüli őslénytani jelentőségét felismerve 1954-ben leállították a bányaművelést, és létrehozták az egyik legelső magyarországi természetvédelmi területet. A napjainkra bemutatóhellyé kiépített geológiai…